Még mielőtt elkezdtem ide kissé rendszertelenül firkálni a történeteimet, a mai én még csak nyomokban létezett, s folyamatosan alakult azzá ami. Egyrészt tanulva a saját baklövéseimből, átgondolva mások történeteit, alakult ki, alakul napról napra, s formálódik tovább. 

Mert minden egyes ismerkedés egy történet, vagy éppen történetek sorozata, akadnak köztük érdekesebbek, s olykor egészen unalmasak, mégis hálás vagyok minden történetért, amit az ismerkedések során megosztottak velem, s a saját történeteimért is, még akkor is ha akad köztük olyan is, amit ha tehetném soha nem meséltem volna el. 

Sokan talán hibának vélik, azt ha valaki sohasem adja fel, s képes újra és újra előröl kezdeni az ismerkedést, s néhányan jó ...

Az az észrevételem támadt, hogy a férfiak, legalábbis néhányuk hajlamos a nemük elleni támadásnak venni, mindenféle női irkafirkát, ami arról szól, hogy mire is vágyik a nő, netán milyen elvárásokat támaszt a másik nem irányába, a kiemelt példákból, rossz tapasztalatokból pedig általánosítás lesz. 

Márpedig nekem eszem ágában sincs egy olyan önámítást sulykolni bárkibe is, hogy a férfiak velejéig romlottak lennének, mi nők pedig a szerencsétlen áldozatok, mert ez nem így van. 

Hogy miért írok mégis folyton egy-egy balfék férfi példányról? Miért fejtegetem, hogy milyen lenne számomra az ideális férfi?  A válasz nagyon egyszerű, azért mert egy heteroszexuális nő vagyok, így fejtörést, gondot, örömet és vágyakat ...

Belegondolva ebbe az egész irkafirkálásba, meglehetősen sokat nyöszörögtem már arról, hogy milyen férfit nem keresek, mert nem és kész, meg, hogy mennyi agyament bogarat sodort már utamba az élet. Na de akkor mit is akarok vagy mit is keresek teszem fel magamnak a kérdést, mert ugye azt tudjuk, hogy eddig nem jött be ez a fene nagy párválasztási liberalizmusom, avagy adjunk ennek a dolognak is, meg annak a dolognak is egy esélyt, hátha, de végül persze nem hát....

Szóval ha a vágyva vágyott nagy Ő-t lehetne jellemezni, akkor valahogy így nézne ki az én pasi bakancslistám,-avagy ezt majd még meglátjuk...-.

Kezdjük ilyen alapvető dolgokkal, mint az igényesség, önmagára, s nyilván a környezetére, nem hiszem, hogy ezt nagyon ragozni kéne, ...

Az a nagy büdös, pontosabban íztelen és szagtalan harci helyzet, hogy a nátha vagy valami tudom is én milyen baktérium törzs kíméletlenül ledöntött a lábamról, s az ágyamba döngölt. S habár a messzemenőkig a pokolba kívánom az összes kis láthatatlan szörnyet, akik az ízületeimen toporzékolva örömtáncot járnak, azt hiszem kellett ez a kis megállj, mert ahogyan azt már valamikor említettem, néha tényleg kell az a bizonyos stop tábla.

Már megint kicsit túlzásba estem, s a mennyiség valahogy a minőség rovására ment., a szűrőberendezésem bemondta az unalmast, s habár olykor nem árt ismeretlen területeket is kipróbálni, ez a hedonista élményhajhászás, s a boldogság vagy valami je ne se quoi mértéktelen hajszolása már nem az én ...

A minap az egyik posztomnál, ami egy exemről szól, valaki megkérdezte, hogy mit tanultam ebből az egészből, s mi az amit másként csinálnék? Megfogott ez a kérdés, mert habár minden kapcsolatból tanulunk valamit, szerzünk sebeket és jó tapasztalatokat, ezeket a dolgokat mégsem mindig tudatosítjuk magunkban, így hajlamosak vagyunk újra és újra elkövetni ugyanazokat a hibákat, újra és újra belekezdeni olyasmibe, ami már korábban sem vezetett sehova.

Szóval arra gondoltam, hogy meg kellene próbálnom összeszedni a levont tanulságokat, összeszedni a hibákat, amiket elkövettem, s listába szedni azokat a helyzeteket, amiket ha jót akarok magamnak kerülnöm kell. 

- Megtanultam, hogy a sajnálatnak semmi köze nincs a szerelemhez, s, hogy vannak ...

Napok óta van bennem valami tudatalatti belső feszültség, valami véget ért, valami elkezdődött, de valójában nem változott semmi. Talán most jön ki belőlem az elmúlt egy év fáradtsága, s ez a téli meleghullám is összezavarja a testemet, de egyszerűen kidőltem, padlót fogtam.

Na nem abban a búskomor rettenetesen érzem magam formában, mert valójában semmi ilyen nincs benne, csak egyszerűen már reggelente sem vagyok formában. Nincs kedvem felkelni, felöltözni, normálisan kinézni meg mégannyira sem, a pizsamámban érzem magam a legjobban, s ha lehetne most napokra eltűnnék a világ elől, egyrészt azért mert ilyenkor rettenetesen undok is tudok lenni, másrészt azért mert a takaróm alatt megbújva olyan végtelenül békés minden. Szerencsére ...

Na igen harmincegy éves vagyok és gyakorlott az online társkeresésben, ha egy próbálkozás zátonyra fut, hosszabb vagy rövidebb időt követően újra belevetem magam a sűrűjébe. Ismerkedem, mert alapvetően sohasem adtam fel a reményt, hogy megtalálom a foltomat, vagy éppen a zsákomat. 

Nyomatékosítva a tényt, igen harmincegy éves vagyok, nem érzem magam még rémesen öregnek, s habár gyakoriak a célzások, a vénlány sémát sem öltöttem még magamra. Tisztában vagyok vele, hogy mik azok amik már nem lehetségesek, nyilván nem leszek már fiatal anyuka, sem 30 évesen elvált kétgyermekes nő, ahogy nagy valószínűséggel a harmincas éveim elejére sem leszek boldog családanya, kutyával, két gyerekkel, egzisztenciálisan kiemelkedő férjjel, és ...

Tudod te már régen nem érdekelsz, nem fájna ha mással látnálak, s majdhogynem örülnék annak is ha boldognak, ha boldognak tűnne az életed. Tudod nem fájna az sem ha eszedbe sem jutnék soha, van amire kár lenne emlékezni.

De ha csak egyet is kívánhatnék, úgy szeretném eltörölni a nyomokat, eltüntetni a hegeket, a hegeket amiket rajtam hagytak az évek, te, ő s talán még valaki. 

Nem szeretem ezeket a rossz tapasztalatokat, s utálom, hogy folyton görcsbe rándul a gyomrom mikor egy ismerős szituációban érzem magam. 

Utálom, hogy félelmet ébresztettél bennem olyan helyzetekben, amikben sohasem féltem, s hogy ha valaki hasonlóan cselekszik, mint te én egyből a legrosszabbra gondolok. 

Nem vagyok féltékeny, ha valaki menni akar az ...

Kívülről szemlélni a társkeresést, megfigyelni az emberek szokásait, elvárásait, észrevenni a kétségeiket, a korlátaikat, mindig sokkal egyszerűbb, mint részt venni benne. S ha őszinte akarok lenni, már nem igazán tudom, hogy szeretném-e, hogy szeretnék-e újra felkerülni az online "aukciós terekre" s egyfajta marketing stratégiát építve magam köré eladni magam, némi szerelem, némi szex, s egy falatnyi boldogság reményében.

Mégis mi hajtja az embert, mi az aminek a reményében hajlandó újra és újra elhinni, hogy sikerülhet, elhinni, hogy ezúttal más lesz, hogy nem esünk majd bele ismét ugyanazokba a hibákba, s hogy olyan nem létezik, hogy valaki szerencsétlen legyen a szerelemben.

Márpedig én eddig valamiért újra és újra ...

Mennyivel kevesebb kátyúba lépnénk bele ha már a kezdetek kezdetén jobban ismernénk önmagunk, s tisztában lennénk a képességeinkkel s a korlátainkkal, s vajon hol tartanánk most a sok elkövetett hiba nélkül?

Talán csak sétálnánk egy úton, ahol minden kátyút kényszeresen kikerülünk, s sohasem kerülünk a földre, vagy talán csak okokat keresnénk a hibákra, s szépen lassan logikusnak neveznénk őket, a kátyúkat pedig csupán aprócska egyenetlenségeknek tartanánk, elvégre minden csak nézőpont kérdése.

Vannak hibák, amiket ellenünk követnek el, s vannak amiket mi követünk el mások ellen, az irónia az egészben, hogy hatalmas szemellenzőt kell viselnünk, ahhoz, hogy elhiggyük, a sérelmek amik felénk irányultak valaha, sohasem ...