Estenként felmerül bennem a kérdés, hogy csak én vagyok ennyire szerencsétlen a pártalálásban, vagy tényleg egy ennyire eltorzult világban élünk, ahol, sem erkölcs, sem normák, sem akármilyen vallási vagy szocializációs háttér nincs hatással az emberek viselkedésére. Az ismerkedés a hipokratizmus Mekkájává vált. Egészen egyszerűen nincsenek határok, s bármiféle norma, morál csak elméletben létezik, na de ott nagyon.

Az önmarketing a csúcsra jutott, rengetegen vannak, akik szemrebbenés nélkül képesek idegen tollakkal ékeskedni a kívánt cél érdekében. De mi is a kívánt cél, hiszen mondani szokás, hogy hazug embert, hamarabb..., de ez úgy tűnik senkit nem érdekel. Korrektség, egyenesség, kihaló félben lévő értékek, a csalás, ámítás, pilátusi kézmosás, sokkal inkább divatossá vált, s sokan már-már követendő példaként tekintenek rá. A pokol sokadik bugyrában vájkálunk, s mindeközben angyali szárnyakkal, s glóriával a fejünkön tetszelgünk egymásnak. 

S magam is szeretném azt hinni, hogy mindezt csupán egy-egy rossz tapasztalat, példa alapján vetítem ki társadalmunk nagy részére, de önámítás lenne azt hinni, hogy minden rendben van. Nem, valami nagyon mélyen és visszafordíthatatlanul megváltozott, akárhány görbe tükröt is állítunk magunk elé önigazolás gyanánt. 

S ha vissza gondolok csupán az elmúlt évemre, sem egy embert látok magam előtt, aki a kezdet kezdetén még erkölcsi magaslatokon szárnyalt, naná, a legtöbben semmit sem utálnak jobban, mint a hazugságot, s az őszinteség a legfontosabb a számukra, a megcsalást pedig megvetendő dolognak mondják, mert ők ezt elképzelhetetlennek tartják, s mélyen el is ítélik, megvetik..., tapasztalataim szerint csupán addig, amíg ők maguk az elszenvedői a csalásnak és a hazugságoknak, ellenkező esetben ez már tökéletesen rendben van. Tudomást sem vesznek róla, egyszerre akarnak mindent, lemondani nem tudnak semmiről, biztosra akarnak menni, s közben csalnak, hazudnak, hitegetnek, s piedesztálra emelik önmagukat, s ez az álszenteskedő magatartás, mint olyan, az őrületbe kerget. 

Már kezdem úgy érezni, hogy bérletet nyertem ebbe a hipokrita paradicsomba, s akármilyen csodásnak tűnő mézédes illatú karamellás almába is harapjak, azt belül kukacok marcangolják, s püffedt gyomorral jót kacagnak rajtam. S ami talán a legironikusabb az egészben, hogy saját magukból kiindulva, ezek az emberek féltékenykednek, elvárják a maximális hűséget, őszinteséget, odaadást, s mindeközben már rég másvalakivel vannak kapcsolatban, vagy éppen más valakinek is ugyanezt mondják. S persze mind a mellet, hogy drágám nagyon hiányzol és mikor látlak már, érdekes módon általában pont nem jó, s hihetetlenül elfoglaltak, de te addig nyugodtan kötögess csak otthon, avagy, ahogy a dal is mondja a Szabó János engem már csak a kedd estékre tartogat, vagy legalábbis a nehezebb napokra. 

Szóval már ötletem sincs, milyen férfiakkal kéne kezdenem, létezik, e megfelelő biztonsági játék. Na mert ugye hiába nem túl okos, s rondácska a pasi, ha mind emellett anyagiakban korántsem szűkösködik, ragadnak rá a libák, mint legyek a légypapírra, s természetesen ki is használja. Ha netán egy jóvágású férfiemberről van szó, akkor is hasonló a helyzet, de nem segít az sem, ha se nem túl okos, se nem túl szép, s még a pénz sem veti fel, talán kevesebb lehetősége adódik, de ez a fajta is kihasználja a lehetőséget, s még sorolhatnám a különféle kombinációkat, a férfit, aki anyagilag is kihasználna, na de nem csak téged, mást is, és a többi és a többi. 

Egyszerűen nem létezik biztonsági játék, s csak reménykedhetünk, hogy belefutunk valami magunkfajta eszementbe, aki tiszta lapokkal szeret játszani, akit, nem vezérelnek felszínes érdekek, ki mondja, amit gondol, érez s aszerint is cselekszik.