Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy egy félrement kapcsolat, vagy ismerkedés után mennyire nehezen tudunk tovább lépni, milyen hibákat követünk el újra és újra, hogyan ostorozzuk önmagunkat és feledkezünk bele az önsajnálatba, már pedig ez biztosan nem segít.

Na igen, sok dolog van, amiben nem szolgálhatnék megfelelő tapasztalati tanácsokkal, de ha egy dolgot ki kéne emelnem amiben az évek során kellő rutinra tettem szert, az a felejtés és a továbblépés. S természetesen sok ilyen tapasztalatról tanúbizonyságot is adtam eme online oldalakon. 

Most kicsit úgy érzem, hogy ez is olyasmi, amit tanul az ember, s habár korántsem jó profinak lenni benne, így még is egyre inkább egyszerűsödik a dolog. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egyszerű lesz, s elég csupán csettintenünk egyet, de idővel mindenki megtalálhatja a neki bevált módszereket.

Szóval jöjjön néhány dolog a teljesség igénye nélkül, ami biztosan nem segít, avagy néhány hiba, amit akarva, akaratlanul is gyakran elkövetünk.

- Nem egyszer veszem észre, hogy olyasmi miatt sírunk, ami ha igazán belegondolunk nem is tett minket boldoggá. A megszokásaink felborulása, az elmúlás mégis valamiféle nosztalgikus hangulatba sodor minket, s csak a szép dolgokra emlékezünk. Már pedig ha a továbblépést választottuk, vagy az élet erre az útra kényszerített minket, nem árt tudatosítani magunkban, hogy nem véletlenül alakultak így a dolgok, zokoghatunk, sirathatjuk az elmúlt szép időket, de így biztosan nem jutunk előre.

- Nem gondolunk bele, abba, hogy ez az egész már nem tett minket boldoggá, hogy nem ezt érdemeljük, márpedig ha valami több szomorúságot és gondot okoz nekünk, mint örömet, arra nincs szükségünk.

- Bezárkózunk, igen hajlamosak vagyunk elmerülni az önsajnálatban, s egész nap búbánatos képpel mászkálni.

- Ostorozni önmagunkat, magunkban keresni a hibát, valóban nem árt néha ezt is megtenni, de érdemes tiszta fejjel átgondolni ezeket a dolgokat, s tisztázni ezeket magunkban, de még inkább vállalni érte a felelősséget. Ellenben bemagyarázni magunknak, hogy mindenről mi tehetünk, hogy nem tettünk meg eleget a kapcsolatért, hogy nem vagyunk elég jók, szépek, s nem is érdemeljük meg, hogy szeressenek minket, öreg hiba. Mindenki megérdemli, hogy szeressék, s igen is jók vagyunk, csak pont neki ezt nem sikerült értékelni.

- Folyamatosan azon rágódni, hogy mi van a másikkal, felhívni és letenni a telefont, üzenetekkel bombázni, vagy figyelni az aktivitását a közösségi oldalakon, s reménykedni, hogy ő is ezt teszi. Akárhogy is legyen, ez nagyon nem segít.

- Ha egyszer mással is kavar, átvert, vagy csak szimplán nem keres már, butaság lenne bemesélni magunknak, hogy bármi megtörténhet, nem fog!!! A fagyi sokszor visszanyal, a legnagyobb probléma ezzel az, hogy addigra ez már minket régen nem érdekel.

- Nem keres, nem jelentkezik, s mi csak ámítjuk magunkat, biztos nagyon elfoglalt, sok a munkája, nem ér rá, a szárnyas lovak meg itt repkednek a fejünk felett, vegyük már észre, hogy egyszerűen csak nem érdekeljük, nem érdekeljük eléggé, vagy van más, aki jobban.

- Szégyenkezni, egy pasi csúnyán átvert, megbántott minket, s még is, mi szégyelljük saját magunkat mindenért, de jobbára azért, hogy ilyen hülyék voltunk, hogy egyáltalán szóba álltunk egy ilyen alakkal, hogy hittünk neki. Felesleges, nem lehetünk felelősek mások cselekedeteiért, s ha előre tudtuk volna, hogy így végződik, bele sem kezdünk, de azon, ami megtörtént már nem tudunk változtatni. Fogadjuk hát el, hogy így alakult, s nem árt tisztában lenni vele, hogy lehetne rosszabb is.

- Dühöngeni, elmondani a másikat mindennek, kitörölni a közösségi oldalról, mert úgy biztosan könnyebb lesz, mintha ez bármit is jelentene, felesleges, nincs is jobb érzés, mint észrevenni magadon, hogy elmúlt, egyszerűen már nem érdekel, hogy nem kívánsz neki rosszat, és nem haragszol, nem azért mert ő nem volt egy gerinctelen, szemét alak, hanem azért mert te ennél sokkal jobb ember vagy, s a dühöngés, a bosszúszomj, a rosszakarat szintén nincs a segítségedre.

- Szomorkodni, s elhatározni, hogy mi aztán soha többet nem állunk szóba senkivel, mert mindegyik ugyanilyen. Előfordulhat, hogy mindegyik ilyen, s még jó darabig nem lesz szerencsénk a szerelemben, de ha esélyt sem adunk rá akkor biztosan. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy, ha valami egyszer örömet okozott, akkor a hiánya fájdalmas lesz, de az a néhány boldog pillanat megéri a szenvedést, s hát ugye a remény hal meg utoljára. 

Összességében tehát, igen is össze kell szednünk magunkat, megnézni a kedvenc filmünket, ami felvidít, "rongyosra" hallgatni egy dalt, ami mosolyra késztet, kibeszélni, netán kiírni magunkból a bánatunkat, feldolgozni az igazságtalanságot, ami minket ért, megnyugtatni a lelkünket, az egonkat, s rájönni, hogy minden nappal könnyebb lesz. S igen is vissza kell térni azokra a bizonyos vadászmezőkre, ismerkedni kell, mert lehet, hogy hosszú időbe telik mire valaki ismét levesz minket a lábunkról, de nem megpróbálni sokkal rosszabb, mint pofára esni. S higgyétek el ő sem volt más, mint az összes többi, előbb utóbb őt is kiverjük a fejünkből, mert ennyire egyszerű az egész, ahogy a jó dolgok, úgy a rossz dolgok is elmúlnak egyszer, mert a föld nélküle is csak forog tovább....