2013. máj 30.

A kor csak egy szám? Avagy mit árul el a pasi kora...

írta: Anticinderella
A kor csak egy szám? Avagy mit árul el a pasi kora...

Talán már említettem valahol, hogy a 20-as éveim közepén, na jó egy kicsit inkább már a második felében járok, egy kicsit azonban fejtőrést okoz számomra az ideális partnerjelölt kora. Vagyis hány éves az ideális férfi? Esetleg a kor csupán egy szám?

Mostanában rengeteg levelet kapok velem egykorú sőt sokszor jóval fiatalabb férfiaktól, na jó maradjunk a fiúknál, és olykor elgondolkodom azon, hogy érdemes lenne ha nem is egy nálam fiatalabb, de egy velem egykorú jelöltnek is esélyt adni. 

Amióta csak az eszemet tudom, mindig is az idősebb férfiakhoz vonzódtam, na persze nem az apapótlék szerű tévelygések világában, inkább csak azon a plusz tízen-egynéhány év különbség vonalon tévelyegve. Valahogy mindig is úgy éreztem, hogy a körülbelül 10 év a férfi javára írva egy ideális korkülönbség, a tapasztalataim pedig jobbára igazolták ezt.

Ettől az átlagosan vett tíz évtől csak kirívó esetekben volt eltérés, na jó nem is annyira kirívó mintsem inkább jellegzetes, a tapasztalatok pedig nem a legpozitívabbak, de mindenféleképpen töprengésre adnak okot.

Az elmúlt időszakban volt szerencsém ismerkedni egy 30 éves fiatalemberrel is, s mit is mondhatnék ez az alig 4 év korkülönbség számomra jócskán kevésnek bizonyult, nem biztos, hogy jó ötlet ugyan általánosítani, de az illető jóval komolytalanabbnak bizonyult 5-6 évvel idősebb társaihoz képest. Mondhatni jó, hogy pelenkázni nem kellett, és a korrektségről vagy az őszinteségről még csak hírből sem hallott, na de az ilyenért sem kell messzire menni, így ez korántsem biztos, hogy a "fiatalsága" számlájára írható. 

Összességében a legjobb tapasztalataim a 35-38 éves férfiakkal vannak, valahogy náluk már tapasztalható egy bizonyos komolyság, még sincs még rajtuk az utolsó esély hangulata, és nem gondolnak mindent már az első randin is véresen komolyan.

Az utóbbi időben akadt némi tapasztalatom  a 40-es éveik elején járó férfiakkal is, mit is mondhatnék, itt sem a vonzalom, vagy a kellő komolyság okoz problémát, de egy esetben igen csak úgy érzem, hogy az úriember valahogy annyira hozzászokott az online vadászmezőkhöz, hogy akármennyire is tartozik a látszólag túl komolyan veszem kategóriába aki nagyon szeretne már megállapodni, az érzésem vele kapcsolatban inkább az, hogy az idők során hozzászokott a keresgéléshez és a randikhoz és ha tudat alatt is de nem akarja igazán megtalálni azt akivel ezt kivitelezheti. 

Ez nem mondható egyedi esetnek, a férfiak és a nők is hasonlóak ezen a téren, minél tovább vannak egyedül, annál bogarasabbak, és minél tovább ténykednek az online vadászmezőkön annál nagyobbak lesznek az elvárásaik, és szinte lehetetlenné válik a nekik való megfelelés... kissé olyanok ők mint Platón leláncolt embere aki csak egyszer látta a barlangon kívüli világot, azután mégsem lesz már semmi jó számára amit korábban az egyetlen létező valóságnak hitt, az árnyék csak árnyék lesz...

...Mert tökéletes nem létezik, az elképzeléseinknek, elvárásainknak csak árnyékmásaival találkozunk, így sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez nem az amit keresünk, hogy ő nem az akit keresünk. Az összecsiszolódáshoz pedig idő kell, de mindenféleképpen esélyt is kell adnunk a másiknak, hogy azzá lehessen akire vágyunk, mert sokszor évek múltán jövünk rá, hogy akit egykor könnyen elengedtünk akkor valósnak hitt hiányérzetek miatt, nagyon is tökéletes lenne a számunkra.

Elkanyarodva...

A megfelelés és a megfelelni vágyás pedig megint egy más kérdés, mindannyian meg akarunk felelni valaminek vagy valakinek, én leginkább magamnak szeretnék megfelelni. Az is biztos ugyan, hogy ha valakit kedvelünk vagy elkezd fontossá válni a számunkra, annak szeretnénk tetszeni és ha az ember egyszer belehabarodik valakibe sok mindenen képes változtatni, csupán azért, hogy örömet szerezhessen a szíve választottjának, de úgy gondolom, hogy ennek összhangban kell lennie azzal is amit mi magunk akarunk.

Nem vagyok tökéletes, és nem is akarok azzá válni csupán egy ember szemében akarok az a valaki lenni aki a tökéletlenségei ellenére is a boldogság forrása. Így továbbra is keresem azt a valakit akit boldoggá akarok tenni, mert ő maga is boldoggá tesz engem, azzal, hogy van, hogy olyan amilyen és ha vannak is hibái de hiszek abban, hogy amin akar változtatni tud, amin pedig nem akar azt én is elfogadom, mert ő is elfogadja magát olyannak amilyen.

Szóval a shownak folytatódnia kell, és az esély adott mindenre mindaddig míg hasra nem esek valakiben aki engem akar és akit én is akarok. 

Így a végére kissé sikerült elkanyarodnom a számoktól, de ez már megszokottá vált a posztjaimban... egy kis ez egy kis az és összességében talán semmi...:)

 

platon-cave-posuls.jpg

Szólj hozzá