Na igen tőlem már-már megszokottá vált, hogy mindenfélét kipróbálok ami online, ami ismerkedés s hát mit van mit tenni, hiába lenne valamiből elég ha az élet nem úgy akarja, hát megyek tovább.

Emlékszem, amikor ez az egész online ismerkedés még csak bontogatta a szárnyait, legalábbis ehhez a mai online valósághoz az ezredforduló környéki történések igencsak szárnybontogatásnak tűntek, s egyben szűrőként is funkcionáltak. Akkoriban ha az ember azt találta mondani, hogy a neten ismerkedik, még igencsak csodabogárként tekintettek rá, mindemellett, ezekből a fórumokból még korántsem volt ennyiféle és fajta, s ami talán a legfontosabb, hogy messze nem volt ennyi ember számára elérhető.

S most senki ne értsen félre, tök jó dolog, hogy a hetvenéves nagypapák a közösségi portálokon lógnak, s, hogy az anyukám a minap követni kezdett az instagram-on, de boldog-boldogtalan az interneten lóg, nincs már itt kérem szépen semmilyen szűrőfunkció, írástudót s írástudatlant ide evett a penész s mindenféle igényesség nélkül koptatják a billentyűket. Jó-jó persze az önkifejezés fontos dolog, s hát ha valaki helyesen nem tudja, miért ne tegye helytelenül, de azért mégiscsak elgondolkodtató ez az egész. Nagyon jól jönne valami szűrő funkció, ennek ellenére nem ilyen elittárs s hasonló dolgokra gondolok, nem elittársat akarok én sem magamnak, egyszerűen egy partnert, aki nem árt ha intellektuálisan is partnere az embernek.

Szóval térjünk csak vissza a különféle ismerkedő/társkereső portálokra, olyan lett ez az egész mint valami gyűjtőtégely, a különféle szocializációs, társadalmi és intellektuális hátterű emberek kulimásza. S kezdem úgy érezni, hogy a  természetes szelekció már nem létezik, vagy igencsak fordítva működik, mint, ahogy azt kéne. S tudom-tudom, ki vagyok én, hogy belekezdek a kissé sznob mondókámba, s mégis mi a jó fenét gondolok magamról, de kezdem úgy érezni magam, mint egy űrlény a Mónika Show ki lesz a falu bikája című műsorában, vagy valami nagyon hasonló. Ennyi szedett-vedett figurát ott sem látni, mint amennyi mostanra elözönlötte a közösségi, s a társkereső portálokat. Egyszerűen sírni tudnék a nevetéstől vagy olykor a kiábrándultságtól, mert a felhozatal az páratlan. Egyszerűen tele van az egész a boxerben és atlétában pózoló, alacsony felbontású képekkel, két napja nem fürödtem mert éppen horgászom, a késdobálóban ülök a haverokkal, vagy éppen gagyi napszemcsiben nyomom a fürdőszobában és társai képekkel. Tanulmányaikat az élet iskolájában végezték, gondolom summa cum laude, majd vezérigazgatók lettek a családi fűnyíró vállalkozásban, mert ahhoz ugye nem kell tudni helyesen írni. Én meg már nagyon helyesen sírok az egésztől holott én sem vagyok egy két lábon járó helyesírási kislexikon. Már nem is tudom mit mondhatnék arra, hogy sya ismizzünk, vagy jelizz csyni vagy és társai, s ilyenkor komolyan dilemmázni kezdek azon, hogy melyik épület hányadik emeletéről ugorjak ki csak, hogy ne kelljen többet ilyesmit látnom. Mindemellett persze a falu bikájáért folytatott versenyben ott vannak a hasonló kaliberű nők is, az igénytelenebbnél, igénytelenebb képekkel s az útszéli stílussal, ilyenkor megfordul a fejemben, hogy nem lehetne valahogy közös nevezőre hozni ezt az egészet? Avagy baromi jó lenne némi önkritikát táplálni az emberekbe s az intézményesített agymosást propagáló reality-k helyett quiz műsorokat nyomatni, hogyan írják helyesen; Szia, Hogyan menjünk randira, avagy, hogyan nem megyünk nyilvános helyre, miben nem mutatkozunk nyilvánosan, s, hogy mennyire nem menő a mocsok közepén pózolni és társai. Természetesen mindezt a teljesség igénye nélkül. 

S persze, hogy nem vagyunk egyformák különféle háttérrel, tapasztalattal, intellektussal rendelkezünk, de mégiscsak jó lenne, ha mindenki tudná hol a helye, vagy ha mégis magasabbra tör, akkor megpróbálna alkalmazkodni a követelményekhez. Mert lehet, hogy igencsak magasan hordom az orrom, de az ötszázadik sya ismizzünk üzenettől sem fogom eldobni az agyam, még akkor sem ha én lehetnék a falu legjobb tehene.

Mindemellett az is éppannyira kiábrándít, ha egy férfi igényei alacsonyak, s talán bennem van a hiba, de amikor láttam, hogy az a férfi, akivel korábban ismerkedtem, vagy netán éppen aktuálisan, milyen nőkkel ismerkedett, kicsit mindig elment a kedvem, mert, ha egy pasi beéri egy az élet iskolájába járt, agyonsminkelt hegyes karmú, útszéli stílusban öltözködő macával is, akkor roppant kínos neki tetszeni, már csak azért is mert pont nem azok a dolgok számítanak neki, amit én saját magamban fontosnak tartok. 

Végezetül hát, a társkeresés nem lett egyszerűbb, s a dolgok állást nézve nem is lesz az, mindettől függetlenül én azért hiszek benne, hogy nem szabad feladni, s nem minden arany fénylik ugyan, de azért vannak sokkoló próbálkozások.