Ahogy közeleg az év vége egyre inkább elérkezettnek tűnik a számadás pillanata, amikor is az ember összegzi mindazt ami az elmúlt évben történt vele. Számadás a változásokról, a jó és a rossz dolgokról, egyfajta syllabus mindarról ami történt, s mindarról, aminek talán meg sem kellett volna történnie.

S ha most lajstromba kéne vennem a bűneimet azt mondanám vétkeztem, de én most inkább csak úgy fogalmaznék, hogy éltem.

Amikor visszagondolok egy évvel ezelőtti önmagamra, életem legnyomorultabb részét látom benne. Olyan terheket cipeltem magamon, amit soha magamra sem kellet volna vennem, nem pedig ily sokáig vonszolnom magamon. Tanultam belőle, igen sokat tanultam, a legnagyobb gonosz olykor talpig fehérben érkezik, s az igazi arcát csak akkor vesszük észre mikor már magával rántott minket mélységes bugyraiba. De felkeltem, leporoltam magam és szépen lassan kimásztam a mélyből, kifizettem a számlát, letettem a jattot, s ezt most akár szó szerint is érthetjük. Itt vagyok és minden egyes pillanatot áldásnak tekintek mióta ez a csalfa gonosz nem része az életemnek.

Szóval ha bárki kérdezné mit csináltam az elmúlt egy évben, elárulhatom, hogy felkeltem, elindultam egy úton, és elkezdtem az életem. S az élet mint tudjuk nem könnyű, de leginkább csak olyan, amilyenné mi magunk tesszük.

Aki valamennyire ismer, vagy csak végigolvasta a blogomat, az tudja, hogy sok más új dolog mellett, belevetettem magam, a randizás és az ismerkedés világába. Abba a világba, ami talán nem vezet egyik pillanatról a másikra az elképzelt "boldogságba", de azt mondom megéri, mert rengeteg mindent rejt magában, ami mellet nem szabad és nem is érdemes elmenni. És ha most számot kéne adnom, az események sokaságáról, nem is tudom mit mondanék, nem volt egy év sem, mégis, olyan mintha a legtöbb dolog már ezer éve történt volna.

Akadnak, akiknek már a nevére sem emlékszem, egy beszélgetés, egy ital, néhány elhervadt virág, s vannak akikre mindig is emlékezni fogok. Sok dolog történt ami első volt, s persze történt olyan is ami talán egyben utolsó.  Mert igen megesett, hogy egyszerre két férfi ragadott magával, az egy is ritka, nem, hogy kettő, de kettőből egy lett, az egyből egy sem, de ennek így kellet lennie azt hiszem. 

Őrlődtem hát kettő között, na jó nem volt ez olyan kínzó gyötrelem, hiszen szinte minden pillanatát élveztem. Voltam piros arcú kislány és tűzben égő test, izgalom, ismerkedés, gyengédség és vágy. S ahogy az egyik szál eltűnt a képből, szépen lassan vakon kezdtem szeretni, egy nálam 16 évvel idősebb férfit. Kicsit nevetséges tudom, s habár nem ő volt az akire igazán vágyom, néhány percig elhittem, hogy lehetne ő is, de tudom tévedtem. Mégis minden pillanatát élveztem, s a mai napig szeretettel gondolok rá, a szavai mosolyra derítenek, az ölelése megnyugtat, de már nem vágyom rá, s nem hiszem, hogy bármi mást is adhatna nekem, mint amit már megadott. Gazdagabb lettem egy emberrel, akit megszerettem, s aki megszeretett.

Voltam újra tinédzser, akit senki és semmi nem érdekel, s úgy csókoltam azt a fiút a bár kellős közepén, mintha nem történt volna hasonló még soha azelőtt, áldoztunk is és nem is a vágyaknak, s ez pont így volt jó, így lett kerek. Volt, hogy éjszakákat beszélgettem át, boldogan sétáltam reggel az utcán, valami elkezdődött, egy gyengéd csók, egy szál virág, s vége lett.

Kerestem, kutattam, kicsit sok volt, elég lett, s úgy engedtem valakit közel, hogy tudtam, nekem most ez kevés lesz és kevés leszek én is, hogy bármit adjak, de korántsem eleget. De áldoztam már a mámoros éjszakának is, egyszer volt, hol nem volt ég veled. 

S éltem, nevettem, szerettem, égtem vágyban, s ha kellett hát kicsit szenvedtem, s így a végére kicsit ugyanaz a naiv lány lettem mint egykoron. Tudom, tudom, az élet nem rózsaszín leányregény, de már tudom, hogy nem akarom a keveset, minden kell vagy semmi sem.

Mert kell valaki, aki lassan megismer, megszeret. Valaki aki nem akar másnak látni, aki mellet nem akarsz másnak látszani és nem akarsz máshol lenni. Mert én nem tudok máshogy élni, sosem tudtam játszani, nem akarok és nem is fogok, így hát csak olyasvalaki kell aki annak akar látni és annak is lát, aki igazából vagyok.

S nevess csak ki kedves olvasó, ahogy a legtöbben, hát én is tudom, az élet nem  Hollywoodi film, a 'The end" még korántsem a vége, kell ide jócskán kompromisszum, türelem és remény, de akadnak olyan dolgok amikben nincs kiegyezés.