Hogyan készüljünk a randira? Ez a kérdés akarva akaratlanul felmerül az emberben. A magas pasihoz magassarkú, az elfoglalthoz türelem kell, és akadnak olyan típusok akiknél csak a vodka segít.

Minden találkozó más és más, van akivel már első alkalommal megtaláljuk az összhangot, és az egésznek olyan színezete van mintha már ezer éve ismernénk egymást, és vannak olyan esetek ahol semmi nem segít. Olyanok ezek a találkozók mintha már az első percben azt várná az ember, hogy mikor lesz vége, mintha predesztinálva lenne a végeredmény.

Előfordulhat, hogy léteznek összeférhetetlen emberek, akik mindegy milyen körülmények között találkoznak, mindegy, hogy előzőleg mennyire feleletek meg egymás elvárásainak, egyszerűen nem illenek össze, és sohasem fogják megtalálni azt a bizonyos közös hangot.

A férfiak nem értik a nőket, a nők nem értik a férfiakat. Mi mozgatja ezt az egész banális körforgást? Akárhányszor égetjük meg magunkat, akárhány barommal találkozunk, mégis újra és újra belevágunk, reménykedünk, esetleg szerelembe esünk végül csalódunk... és ez így megy tovább míg világ a világ.  

Szóval talán minden felkészültség és mindenféle segédeszköz hiába a randi kimenetelén nem nagyon tudunk változtatni legfeljebb a saját helyzetünket könnyíthetjük meg vele.

Történt egyszer, hogy egy találkozóra készültem, már nem is nagyon emlékszem az aktuális kiszemeltre sem a nevére csak bizonyos benyomásokra és eseményekre amit nem igen felejt el az ember. Az a fajta pasi volt aki a 30. életév közeledtével sem vetkőzi le fiatalkori stílusjegyeit, ergo a bőrnadrág sem kopott el és a hosszú hajat sem vágták le.  Persze nincs is ezzel semmi baj, akadnak olyan férfiak akiknek ez még ötven évesen is jól áll és eme külsőségek nem jelentik azt, hogy tinédzser koruk óta nem estek át semmilyen személyiségbeli változáson sem. Randi alanyom nem ilyen volt, inkább afféle úszok az árral típus, aki nem veszi észre, hogy az élet elrohan mellette. 

Kora őszi nap volt amikor találkoztunk, azokkal a kellemesen meleg késődélutáni napsugarakkal amik hihetetlen melegséggel képesek eltölteni az ember testét és a lelkét. Gondolom nem kell mondanom, hogy az első benyomás a megszokotthoz hasonló volt, avagy hajjajj mibe másztam bele én már megint. A Szent István téren találkoztunk és a bemutatkozást követően egy padon ücsörögve folytattuk az ismerkedést... Beszélgettünk, vagyis jobbára csak én beszéltem, nem volt az a szószátyár fajta, ücsörgött és nézelődött jobbra balra, és ha netán kérdezni próbáltam tőle valamit, egyébként fehér arcbőre mély vörös árnyalatba váltott. Egy idő után már kezdtem megunni a saját hangomat, de hiába semmit nem igen sikerült kihúznom belőle, pedig ha akadt volna a táskámban még a harapófogót is bevetem amolyan hátha alapon...

Már vagy egy órája kínlódtam vele, és ő csak bámult amolyan boci szemekkel, nagy ritkán elejtett néhány félmondatot és egy-két félresikerült bók is kicsúszott a száján. Számomra meglepő módon hátizsákkal jött a randira, nem is értettem minek, de nem is igazán foglalkoztam vele mígnem előkerült egy két literes üveg, vörösboros kólával. Mint kiderült, ő a házibulikba mindig előre bekevert vörösboros kólát visz, és nyilván úgy gondolta, hogy ha a házibuliba megteszi, akkor mi baj lehet vele egy randin.

Hirtelen olyan nevetési inger lett úrrá rajtam, hogy a saját lábamba kellett csípnem, hogy valahogy leküzdjem azt, szerencsére nemsokkal később egy nagyon kedves barátom hívása törte meg a csendet, és nem kellet sokat várnom, míg végül megmenekültem egy újabb banális randiból.

Remélem a soron következő randimra inkább csak magassarkúra lesz szükségem mintsem harapófogóra, vagy vodkára....