Alig kilenc nap múlva ismételten öregebb leszek egy évvel, pontosabban csak azzal a kilenc nappal, ami még addig hátra van, de a születésnapi tortámon egy gyertyával több fog sorakozni, avagy idén is gazdagabb lettem egy gyertyával és némi füsttel, de a kapcsolati státuszom ismételten a már jól megszokott; szingli!

Avagy hogyan működik ez az egész, az ember társas lény dolog? Miért van, hogy bizonyos emberek egyik kapcsolatból a másikba ugranak, s jóformán soha nincsenek egyedül. Míg másoknál ez az egész éppen, hogy fordítva működik, s a hosszas szingli létet csak hosszabb rövidebb időszakokra törik meg egy normális kapcsolat álomképei, majd pedig megszólal az ébresztőóra és a spártaik csatakiáltására, hirtelen gyűrött arccal kócosan és sajgó csontokkal az ágy mellett találjuk magunkat.

Na igen, kezdem azt hinni, hogy ez a fajta "ébredés" már-már egy megszokott részévé vált az életemnek, s ha soha többé nem feküdnék le aludni, mindenkit megkímélhetnék az ébredés látványától, de legfőképpen önmagamat, hiszen nincs is rosszabb mint a sok illúzió, a dédelgetett ábrándok után visszazuhanni ebbe a zord valóságba.

Na de ha egyszer aludni jó, akkor nincs mit tenni, elvégre álmok nélkül igazán élni sem érdemes, így kénytelenek vagyunk hozzászokni ezekhez a "zord ébredésekhez".

Az online ismerkedés mára már megszokott részévé vált az életünknek, s ha nem is mindenki gyakorlott felhasználója a közkedvelt portáloknak, mára már senki nem rökönyödik meg azon, hogy valaki az ismerkedés eme formáját választja, netán így ismerkedett meg aktuális párjává. Szó mi szó, az életünk részévé vált ez a különös valóság, számomra pedig már-már konvencióvá, hogy minden botlás, és csalódás ellenére újra és újra visszatérek az online ismerkedés viszontagságaihoz.

De létezik-e szerelem, első látásra? Avagy esetünkben szerelem első kattintásra? A vélemények mindig is megoszlottak ebben a témában, akad aki mindig is hitt benne, sokan pedig jóval racionálisabb nézeteket vallanak. 

Az eddigi tapasztalataim azonban, még is azt mutatják, hogy létezik valami megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan érzés, afféle sugallat, hogy valakinek válaszolni kell, függetlenül attól, hogy mennyi információ özönlött felénk az első kattintást követően.

A legutolsó zsongásom első kattintásra igencsak kevés információval szolgált a számomra. Csupán egy pár soros levél, némi önarckép szavakba vésve, s csupa száraz adat, még csak egy fényképet sem láttam az illetőről. Még is már az első levél elolvasását követően felkeltette az érdeklődésem, egyszerűen tudtam, hogy válaszolnom kell, s ez az érdeklődés a levélváltások alatt csak fokozódott, hiába nem társult arc a szavakhoz. Van az úgy, hogy az ember egyszerűen tudja, hogy valami rendben van, s, hogy nincs az a külsőség, az a társadalmi helyzet vagy bármi, ami befolyásolhatná a szimpátiát. 

Ezek azok az ismerkedések, amikért érdemes ezt az egészet csinálni, az online beszélgetések, az első találkozás előtti izgalom, s az akkor még végeláthatatlan mosolyok, amik színessé teszik ezeket a ködös mindennapokat. S habár gyakran a már fent említett földön fetrengős ébredés a vége, én alapvetően hiszek benne, hogy létezik "szerelem első kattintásra".

Az online szakaszban, az első találkozás előtt mindig ott vannak az emberben a kérdések, főleg ha egy-egy ilyen online szakasz hosszadalmasabbra sikerül, hiszen ilyenkor sokszor komoly érdeklődés támad az emberben a másik iránt, s hát itt ugrik a majom a vízbe. Ha ez az egész érzés és benyomás a találkozást követően is olyan marad, amilyen, akkor roppant szerencsések vagyunk, ha nem akkor pedig így jártunk. Most eszembe jutott egy kérdés amit még, "ő" tett fel nekem, hogy mi lesz, ha nem, ha nem tetszik nekem? Elvégre általában ilyenkor ez a kérdés foglalkoztatja leginkább az embert, nem az, hogy a másik mennyire testszik majd, hanem, hogy ő maga tetszik-e majd a másiknak. Ilyenkor persze az ember mindig visszakérdez, hogy mi lesz ha ő nem tetszik a másiknak, ezt persze én is megtettem, de a válaszom lényege végső soron valami olyasmi volt, hogy vagy én fogom összetörni az ő szívét, vagy pedig ő az enyémet, mert igazán csak ezt a két alternatívát ismerem a végletek tekintetében. S ez utóbbi be is igazolódott. Talán szégyellenem kéne vagy tagadnom, de nem teszem, s habár a fejem szépen lassan felfogta a sérelmeket, s nevetségesnek érzi a szívemet, ez egyszerűen így működik. A szívünk bizonyos dolgokat teljesen másként érzékel, s másként fogad, mint ahogyan azt talán kellene. Elvégre a szerelemben nincs semmi racionalitás, s amit a szívünkkel helyesnek érzünk, arra korántsem mindig bólint a fejünk, na de ki szokta ilyenkor megkérdezni?

Szóval, amíg nem jön ez a bizonyos kattintás, addig csak folytatja az ember tovább. Vannak időszakok amikor egyszerűen nem jön egy normális levél sem, s akad néhány ami megér egy misét, de az a bizonyos kattintás, az valóban nagyon ritka.

S az ismerkedések, amik a megér egy misét alapon zajlanak, még mindig tudnak meglepetéseket okozni a számomra, mit meglepetést igazán már semmin nem lepődöm meg, de olykor azért a fejemhez kapok, hogy akkor most, hogy is van ez.?

A napokban ismét elmerészkedtem egy találkozóra, habár nem keltette fel az illető túlzottan az érdeklődésemet, de próba szerencse, avagy inkább cseresznye, persze a már megint kár volt a sminkért alapon végződött. Bár az online szakaszt követően ezen igazán nem is kellett annyira meglepődni, hiszen már akkor rám zúdította sztereotípiáit,problémáit és miegymást, olyannyira, hogy már felmerült bennem a kérdés, hogy ez a tag engem néz csak ekkora parasztnak vagy ennyire rosszak a tapasztalatai? Ezt persze meg is kérdeztem tőle, és hozzátettem, hogy habár akadnak hibáim, de alapvetően normális ember vagyok, legalábbis merőben különbözöm a kérdései által lefestett képtől. Maga a találkozó teljesen átlagosan zajlott, leszámítva, hogy az ünnepi tömeg miatt sehol nem lehetett parkolni, így végül egy gyorsétteremben kötöttünk ki, amivel persze nincs semmi probléma. A társalgás menete a randi szituáció helyett inkább, amolyan lerobbant a busz, késik a vonat, és beszélgessünk az utastársainkkal epizódra hasonlított, némi állásinterjús vonással megspékelve, na meg néhány amolyan dühöngő őrült kirohanással amit a kocsiban ülve produkált. Az este végén megálltunk az otthonomtól nem messze, már ekkor az autórádióval babrált, vagy tudom is én mivel, s semmilyen verbális vagy nem verbális kommunikációt nem indított felém, így hát megköszöntem az estét, azt is, hogy hazavitt, s szépen elköszöntem, melyre a válasz egy egyszerű szia volt, én kiszálltam ő elindult haza. Szóval tisztáztam magamban, hogy valószínűleg hasonlóan vélekedünk az estéről, vagy legalábbis nem hiszem, hogy bejöttem volna neki, hiszen sehol egy bók vagy legalább valami burkolt célzás... az egész este egy kényszerű csevegős várakozás volt csupán, de az M-betűs álompite még mindig az egyik legjobb gyors éttermi kaja a világon. A megdöbbenésem igazán csak másnap következett be, amikor is a beteg vagyok állapot frissítésemre valami szexuális jellegű célzással reagált, ma pedig a közös szilveszterről érdeklődött. "Azt a", most vagy nem egy helyen jártunk aznap este, vagy nem tudom, de már megint az állammal verdestem a billentyűzete, hogy "mik nem vannak". 

A mai estém másik kedvenc szereplője, aki a levelét követő kérdésemre, hogy mesélne-e magáról, így kezdte a bemutatkozást; " Az alapadataimat tudod, gondolom, ha megnézted..." Nos itt elkezdtem gondolkodni, hogy habár nem vagyok a száraz adatok híve, de ha az alapadatain az életkorára és a lakóhelyére gondol, akkor azt valóban tudom, de elbírnék még néhány aprócska tényt viselni. Ami valóban egész aprócskára sikeredett, megosztotta velem a magasságát és a testsúlyát is. Na igen leszámítva azt hogy tíz cm-el alacsonyabb nálam, mondogathatom magamnak, egy darabig, hogy nem számít, de valójában nem, nem megyek a kisöcsémmel a játszótérre, s nem is értem, hogy mit akar valaki egy nála jóval nagyobb darab nőtől, s miért hagyja mindenki figyelmen kívül a "kit keres" adatokat, amiben igaz csak alapvető apróságok szerepelnek, mint életkor intervallum, egy minimum magasság, egy minimum súly ami felett számomra a férfi kezdődik, s mondjuk az, hogy nem az ország másik felében lakjon, de akkor is létezik. S ha bár nem vagyok szőrszálhasogató, nem akadok fent olyasmin, hogy valaki egy-két cm-el alacsonyabb, esetleg nem pont az én elképzeléseimnek megfelelő alkat, egy kicsit idősebb, esetleg fiatalabb, de itt is vannak határok, s mit akarnak tőlem az egy fejjel alacsonyabb, szúnyog alkatú esetleg 30 évvel idősebb férfiak az ország másik végéből? Mert értem én, hogy ez egy online dolog, de a folytatást normális esetben én korántsem online képzelem el, annak esélye pedig ilyen esetekben hagy némi kívánnivalót maga után.

Szóval Isten hozott a ködös, szürke hétköznapokban!