Mert nem tekerhetjük előre a filmet, olykor olyanok vagyunk, mint egy reality a semmiről,

Máskor meg felgyorsulnak az események, mint egy közlekedési kamera a nappali rohanásban.

Azt hiszem, egyszerűen csak írni fogok erről, írni fogok, ahogyan mindig is tettem,

Mert ha leírom őket, akkor nem lesznek többé bennem, legalábbis ilyenkor úgy képzelem,

Mintha meztelenre vetkőznék a tömeg előtt, az sem számít, ha senki sem néz.

Egyszerűen csak csukd be a szemed és lélegezz, a tavasz ezernyi illata árasztja el a lelked,

S egy méhe próbálja rendületlenül átszakítani az ablakomra szegezett szúnyoghálót,

Mintha az élete múlna rajta, majd lassan még is feladja és csak a távolból hallom zümmögni már.

Csak lélegezz, majd nyisd ki a szemed s lásd a fényeket, a meleg, amit a bőrödön érzel,

Ezernyi színben pompázik, most már tudom, hogy a tél egészen egyszerűen csak nem az én évszakom.

Nyugodj meg és lélegezz, a hibákat, amiket már egyszer elkövettél, újra elfogod követni,

Ha mást sem teszel, csak folyton megpróbálod őket elkerülni, csak lélegezz.

Mert nem fordulhatunk vissza az autópályán, s nem tehetjük semmissé a dolgokat.

Lélegezz! Ugye, hogy nem is olyan nehéz? Idővel minden másként látszik,

S a tavaszi eső lemossa az arcodról a könnyeket, csak lélegezz.

Ugye, hogy egészen könnyű? Valamiért a tél nem az én évszakom, csak lélegezz,

Virágillata van a levegőnek, s a frissen vágott fűben megpihen a talpad.

Ezernyi illat, a hangok a színek, minden újraéled körülötted, csak lélegezz,

S engedd, hogy nevessen egy nagyot a lelked, mert ez egy véget nem érő körforgás.

A tél egyszerűen csak nem volt a te évszakod, lélegezz.