Kedves Naplóm!

Mit is írhatnék még neked? Mit is írhatnék le, amit még sosem meséltem neked. Hiszen látod szaladnak velem az évek, alig egy hét és harminc éves leszek, s hát ez a harmadik x kicsit másként telt, mint sem azt az első vagy a második után képzeltem volna, de eltelt.

S hát igen, még mindig nem váltottam meg a világot, nem lettem sem szuperhős, sem bestselleríró, a béke Nobel díj is várat magára, s még annyi minden, ami ebbe a három darab apró x-be nem fért bele. S hát ahogyan az év vége, úgy az éveinknek a vége is kíván némi számvetést, mi változott, s mi történt idén, avagy, hogyan is voltam én 29 éves.

Aki olvasott bármit is ezekről a virtuális lapokról az tudja, hogy idén is jócskán jutott nekem a tapasztalatokból, s hát valamiért a legtöbb közülük, vagy legalábbis, amit jobbára emlegetni szokás az rossz tapasztalat. S nem tagadom, hogy ezekkel nagyon nehéz megbirkózni, s egy folyamatos küzdelem. Egy küzdelem azért, hogy ne a múlt irányítsa sem a cselekedeteimet, sem az érzéseimet, s hogy ne befolyásoljanak a most-ban. S habár nem állítom, hogy valaha is visszatérhetek a tabula rasa-hoz, s nyilván nem is szeretnék, de igyekszem nem érdemtelenül kivetíteni a rossz tapasztalataimat, mindemellett mégis nyitott szemmel járni. Egy folyamatos tanulás ez, s valahogy itt is illene megtalálni azt a bizonyos arany középszert, igyekszem...

Már hónapok óta nem koptatom az online vadászmezőket, na igen ez azt jelenti, hogy van valaki az életemben, habár fogalmam sincs milyen státuszban, hiszen csak néhány hónapja tart ez az egész. Jól érzem magam vele, s azt hiszem ez elég, s habár vannak kérdéseim úgy érzem ez valahogy az állandó türelmetlenségemből fakad, na igen ha egy kicsit türelmesebb vagyok akkor csak valamikor február környékén írnám ezt a posztot, de nem én siettem, valamiért türelmetlenül vágytam erre a világra. Szóval nem a türelem sohasem volt az erényem s talán már nem is lesz.

Mindemellett egészen sok dolgot megtanultam már magamról, s, ami talán a legfontosabb, hogy az évek során megtanultam szeretni magam, s nem kapaszkodok foggal-körömmel semmibe és senkibe, aki nem tud így szeretni és elfogadni, ahogyan vagyok, az összes bolondságommal együtt. S igen, pontosan tudom azt is, hogy mire vágyok, s hogyan akarok érezni, hogyan akarom érezni magam valaki mellett, s szó sincs itt bármilyen manifeszt elvárásról, egyszerűen csak boldognak érezni magam. 

S habár itt már sokszor megkaptam, hogy az ember, akkor lesz valaki, ha kapcsolatban van, avagy ez is valami szinonima lett ebben a világban a boldogságra vagy inkább a tökéletességre, amire sokan törekednek, s habár olyasvalakivel lenni,akivel kialakul köztünk a harmónia, számomra is a boldogságot jelenti, de csupán ennek a látszatától senki nem lesz, sem boldogabb sem pedig tökéletesebb. S ha úgy érzem, hogy valami nem tesz boldogabbá, akkor nem félek újra az érme másik oldalára kerülni. Avagy, ahogyan azt már sokszor mondtam, nem félek egyedül lenni, s nem hiszem, hogy bárkinek félnie kéne ettől.

Ugyanakkor azt is, megtanultam, hogy ha valami vagy valaki boldogabbá tesz minket, akkor igen is tenni kell érte, mert a dolgok nem oldódnak meg maguktól, ahogyan a problémák sem oldják meg magukat. S ha valaki hajlandó elűzni a kételyeinket, s a szellemeinket, akkor éppen annyira akarja azt az egészet, ahogyan mi.

Szóval, ha egy megszívlelhető tanácsot adhatnék bárkinek vagy éppen mindenkinek, az az lenne, hogy ne féljünk egyedül lenni, s ne féljünk boldogok lenni. S sohasem szabad elfelejtenünk, hogy a boldogság mindenkinek mást jelent, éppen úgy, ahogy a tökéletes is, hiszen nincs tökéletes hiba nélkül és fordítva.

S hogy magamnak mit tanácsolnék, türelem, hiszen az idő mindent eldönt, s nem kell mindig a dolgok elébe rohanni, s nem kell mindig, mindent kimondani, megkérdezni, hiszen a tényeken nem változtat. 

Szóval türelem, csak egy kis türelem... :)