Az elmúlt napok történései akárhogy is de arra ihlettek, hogy elkezdjem átértékelni az életem és a dolgaimat. Ez a heves online ismerkedés nem vezetett igazán sehova. Talán azért sem mert javarészt egy valaki kötötte le a gondolataimat így nem tudtam megfelelően koncentrálni se magamra se másra, és akárhányszor is igyekeztem kimászni ebből a rabságból, nem sikerült.

Be kell vallanom ma sokat küzdöttem a könnyeimmel, bár jobbára hibavaló küzdelemnek bizonyult. Az előző posztomban leírtak érthetetlenül tornyosultak fölöttem, se egyszerűen nem sikerült megértenem miért lépett be újra az életembe ha nem sikerült ezeket a dolgokat elfogadnia, illetve, hogy olyan hibák-e ezek amiket nem ír felül a szeretet. Többen mondták, hogy biztosan kell még lennie valaminek a háttérben, de sajnos akár mennyit is beszélgettem vele erről egyre inkább úgy látom, hogy nincsen, pedig ha lenne korántsem inogott volna meg ekkorát az értékrendem. A válasz lényegére ugyan számítottam, de nem ezekre az indokokra, sajnos ha ezt tudom akkor nem is került volna döntéshelyzetbe, hogy is lehetne bármiről beszélni ha nem félelmekről van szó, hanem arról, hogy el tudjuk e olyannak fogadni a másikat amilyen. S miért ez a több hónap amikor ezek már a legelején adottak voltak. Miért kezd bele valaki egy ismerkedésbe ha tudja, hogy csak változások árán tudja elfogadni a másikat.

Azt a tényt pedig önmagában a legnehezebb elfogadni, hogy szeretünk valakit aki viszont szeret minket és mégsem tudja bizonyos szokásainkat, külső tulajdonságainkat elfogadni bizonyos berögzült elvárások miatt vagy legalábbis nem tudja, hogy el tudja-e  fogadni. Függetlenül attól, hogy megértem az elvárásait és önmagamra nézve is fontosnak tartanám a változást, melyeknek főleg az egyik részében lassan de biztosan haladok. Egyszerűen nevetségesnek tartom ezt az egész történetet és nem értem a miértjeit, pláne azt nem, hogy miért kellett idáig húzni, újra és újra belekezdeni na meg persze azt sem, hogy hogyan mondhatom és mutathatom valakinek azt, hogy szeretem, ha nem tudom, hogy el tudom e fogadni olyannak amilyen. Na meg persze, hogy hogyan tetszhet valaki akit nem tudok elfogadni teljesen.

Meginogtam kissé, és kezdem úgy érezni, hogy nekem is jobban kifele kell fordulnom, hogy attól mert én mindenkiben a jót keresem a hibák helyett sajnos ez másoknál nem így működik, holott én sem vagyok vak, nem azt mondom, hogy nem láttam hibákat, hogy ne láttam volna nem is egyet, de igyekeztem a jó dolgokra koncentrálni, s mindig is összességében elfogadni valakit olyannak amilyen, és úgy szeretni, nem azért mert nem tudnék elképzelni olyan változást ami előnyös lehetne, hanem mert egyszerűen számomra a szeretet a szeretett személy nem egy hibátlan idea, hanem egy hús vér ember, hibákkal és jó tulajdonságokkal és tudom, hogy nincs senki akinek ne találhatnánk hibáját. Felsejlik hát bennem egy kérdés, hogy ha a szeretet sem elfogadó, akkor mi az?

Mindenesetre az online ismerkedést felfüggesztem egy időre, a képzeletbeli poharam betelt. Itt az ideje, hogy még jobban magamra koncentráljak külsőleg és belsőleg egyaránt. El kell döntenem azt is, hogy jó úton járok e ha ilyen maradok mint most, vagy sokkal önzőbbé és felületesebbé kell válnom ahhoz, hogy kevesebb csalódás érjen.

Szóval ma este inaktiválom a regisztrációmat, igaz be kell, hogy valljam már egy ideje beszélgetek valakivel akit a válaszra való várakozás közben is nehezemre esett elengedni, egyszerűen jó megérzésem van vele kapcsolatban és tudom, hogy egy értékes ember, aki tudott arról, hogy milyen helyzetben vagyok mégsem tudott kiverni a fejéből. Így a héten még sort kerítek erre a találkozásra, talán csak egy újabb sikertelen próbálkozás, de az is lehet, hogy így kellett történnie oka van annak, hogy úgy volt, hogy talán sosem fogunk találkozni és most mégis lehetségessé vált. Úgy érzem, hogy sok mindenben hasonlít rám és talán okot adhat arra, hogy ne érezzem kényszerűnek a változást, hogy vannak még olyan emberek akik elsősorban a belső tulajdonságokat helyezik előtérbe azokba szeretnek bele, még akkor is ha mindannyian tudjuk, hogy a külső az ami megfog minket. Mind a kettő fontos, de vajon melyik az értékesebb, melyik áll a hierarchia csúcsán?

Mert nem akarom többé feltenni magamnak azt a kérdést, hogy mit vétettem azzal, hogy szerettem...