Habár a reggeli köd még jócskán rejtegeti előlünk a napsugarakat, de egyre jobban érezni, hogy jön a tavasz, s lassacskán odébbáll ez e téli fáradtság. Ha csak minimálisan is, de kezdem érezni magamon, hogy megkönnyebbül a lelkem, s szépen lassan kivirul.

Valami véget ér, s valami elkezdődik, de az új dolgok is csak akkor hoznak változást, ha mi magunk is megújulunk kicsit, bizonyos dolgokat elhagyunk, másokat pedig magunkkal viszünk. Ki kell rángatni azokat a csontvázakat az ágy alól, s kidobni végre. Változtatni a szokásokon, amik nem váltak be, s újabbaknak hagyományt teremteni. Mert akármennyire is makacsok vagyunk, akármennyire is hülyék, eljön az idő amikor tanulnunk kell a hibáinkból, elfogadni azt, amit mindig is jól tudtunk, de valamiért nem akartuk elhinni. 

Szóval elég volt a kifogásokból, mert ahogyan ma egy kedves ismerősöm is mondta, az is csak olyan mint a segg, mindenkinek van. 

Akármennyire is szeretjük a kis álomvilágunkat, s a rózsaszín ködös illúziókat, amikbe magunkat ringatjuk, eljön az idő amikor ki kell nyitnunk a szemünket, s elég csak magamra visszatekintenem, vagy a környezetemben lévő nőkre tekinteni, hogy szembetűnő, legyen, mennyiszer csapjuk be önmagunkat, s akár egymást is ha férfiakról van szó. Mennyi kifogást és mentséget találtunk már nekik, csak, hogy a lelkünknek könnyebb legyen, s ne kelljen szembenézni azokkal  a bizonyos tényekkel.

S ha most valakinek egy sem jutott az eszébe, akkor itt az idő kipislantani a rózsaszín napszemüvegből, legalább egy pillanatra. 

Férfiak és nők, nem is vagyunk annyira különbözők, mégis hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a másik nemre, mintha egy külön bolygóról jött volna, pedig sokszor elég lenne csak magunkba pillantani, s máris jobban értenénk az adott szituációt, s kevésbé értenénk félre a másik gesztusait. 

S habár mindannyian különféle személyiségek vagyunk, más-más vérmérséklettel, komfortzónával és szokásokkal, vannak szituációk, amikre felesleges kifogást keresni, vagy többet látni a dologban, mint ami. 

Vegyünk csak egy nagyon egyszerű példát, hogyan viselkedünk, és hogyan gondolkodunk, ha érdekel minket valaki? Mi az, amit megteszünk a másikkal való kapcsolatért, s hogyan reagálunk bizonyos gesztusokra.

Ha egy férfi érdekel azt keresem, de legalábbis gondolok rá, ha ő nem keres, akkor keresem én. Ha valaki érdekel akkor minél több időt igyekszem vele tölteni, így vagy úgy, de vele. Ha róla van szó érdekelnek azok a dolgok is, amik egyébként nem, mert jól esik hallgatni vagy éppen olvasni, hogy lelkesedik valamiért, vagy éppen tudni, hogy hogy telt a napja, mi foglalkoztatja. Tudatom vele, hogy gondolok rá, felcsillan a szemem, ha üzen vagy hív. Nem csak alkalmakkor, hanem egyébként is eszembe jut, hogy meglepjem valami kedvességgel, csak azért mert gondoltam rá, és hát mert talán ilyenkor sokkal jobb érzés adni, mint kapni. Ez a valaki az életem részévé válik, nem, nem kell, hogy előrébb helyezem, mint a családomat a munkámat, vagy a barátaimat, netán a hobbimat, de része legyen az életemnek, ne pedig valaki minden más után. Ha valaki érdekel akkor tervezek vele, nem, nem a távoli jövőt, de a holnapot, vagy a jövőhetet mindenképpen, s a lehetőségekhez mérten igyekszem úgy igazítani a dolgaimat, hogy ő is beleférjen. Mi az, hogy bele, ha valaki érdekel, és ez egyikünknek nem sikerül valamiért, akkor csalódott vagyok, s igyekszem megoldást találni, másnapra halasztani a halasztható munkát, megbeszélni egy másik időpontot a baráti találkozóra, és még sorolhatnám. 

Nem nem azt akarom mondani, hogy egyformák vagyunk, csupán azt, hogy vannak félreérthetetlen jelek, amiket még is meg akarunk magyarázni. Ha egy férfi nem keres, annak nem hiányzol, ha nem érdeklődik a dolgaid iránt, nem is igazán érdekled, s ha megfordul vele az egész világ akkor is a tudtodra tudja adni, hogy függetlenül a körülményektől és a lehetőségeitől fontos vagy neki és hiányzol. Ha valaki nem akarja, hogy szépen lassan helyet kapj az életében, ha minden fontosabb neki, mint, hogy veled legyen, nincsenek kifogások. Talán nem közömbös irántad, talán tetszel is neki, de nem érdekled eléggé. Ha valaki megváltozik az irányodba és változik a kapcsolat intenzitása az sok mindenre utalhat, de ha ez hosszasan, minden igyekezeted ellenére így marad, az leginkább arra, hogy valami nincs rendben, legyen szó egy harmadikról, vagy valami egészen másról, nem ér hülyének lenni, s megnyitni a kifogás gyárat. S ha egy férfi annyira sem becsül, hogy megossza veled a kétségeit, a gondolatait, vagy éppen ha lehetőséget teremtesz rá korrekten felvállalja az okokat, a tényeket, az a férfi nem tisztel, s nem valószínű, hogy valaha is korrekt játékos lesz belőle, de az is biztos, hogy a legkevésbé sem gondol rád partnerként, mintsem inkább csak egy opcióként. 

Kereshetnénk a kifogásokat, s nyilván vannak köztük valóságosak is, de az a férfi, aki nem érezteti veled, hogy kellesz neki, az vagy nagyon hülye, vagy jól tudjuk a választ... Éppen ezért hát az idő mindent eldönt, de egyetlen csodára sem érdemes túl sokáig várni. Ha egy férfi nem tudja eldönteni, hogy veled jobb neki, vagy nélküled, akkor neked minden bizonnyal sokkal jobb lesz nélküle. 

A fenti csak egy nagyon alapvető példa volt arra, hogy mennyire is vakok tudunk lenni, s mennyi illúzióba ringatjuk magunkat csak azért, mert szeretnénk valamit, s habár olykor könnyebb félrevezetni önmagunkat, hosszútávon csak ritkán kifizetődő, s akkor is csak azért mert csodák pedig vannak, legalábbis úgy halottam. ;)

Szóval itt az ideje elhinni végre, hogy ennek nem így kell lenni, s nincs szükségünk a kifogásgyárra, csak időre, hogy igen is tisztában legyünk azzal, hogy mi az, amit nyújtani tudunk, s mi az, amit ezért cserébe elvárhatunk. Ahogyan azzal is tisztában kell lennünk, hogy az a férfi, akit igazán érdeklünk, mindent meg fog tenni azért, hogy ezt tudassa velünk. 

Mert akárhogy is van férfiak és nők is a földön élünk...