A tegnapi tavasznak és a napsütésnek ma reggelre nyoma sincs, csak a szürkület, és egyedül az esőcseppek kopogása hallatszik be a szobába.  A tavaszi zsongás még várat magára egy kicsit, pedig olyan jó lenne már egy kellemes Duna parti séta esetleg borozás. Így ma reggelre nem maradt más mint egy kis nosztalgia, avagy mitől döglött a légy.

Elsőéves egyetemista koromban lehetett, hogy már hetek óta online csevegtem egy sráccal, abból a bizonyos nyomulós fajtából. A szándékaimat tekintve, nos minek is ragoznám, eszem ágába sem volt vele személyesen megismerkedni, még szerencse, hogy az ország másik végében lakott, így a kifogás adott volt.

Egy vasárnapi délelőtt készülődtem vissza a tudás fellegvárába, ugyanis másnap egy szóbeli kollokvium várt rám, ha jól emlékszem filmelmélet és filmtörténet témakörben. Az utazás mindig hosszú volt közel öt óra átszállással, de imádtam a vonatozást. Az akkor még létező dohányzó vonatok és a dohányzó kocsik megfelelő kényelmet nyújtottak egy füstölgő bölcsész minden igényét kielégítve, legyen szó bármiről az utazás többnyire jól telt, volt lehetőség elmerülni az élet rejtelmeiben.

Viszonylag hamar Kelenföldre érkezett a vonatom, ahol volt némi időm átszállni a következőre mely már a célomig visz. Akkor még nem is gondoltam, hogy ez az utazás korántsem lesz az a kényelmesen merülök a gondolataimban fajta. Ahogy sétáltam lefele a lépcsőn az aluljáróba cipelve a hatalmas bőröndömet, egy ismerős arcot véltem felfedezni az alsó lépcsőfoknál. Egy magas hosszú vörös hajú amennyire emlékszem szakállas srác személyében aki egy hatalmas plüss macit szorongatott a kezében. Ki lett volna más mint online lovagom az ország másik feléből akiről azt hittem, hogy szerencsére sohasem sodorja közelembe a sors. Nos akkor és hirtelen a soha elérkezettnek látszott.

Elővettem a kínosabbik mosolyomat és már-már szentségelve kérdeztem tőle, hogy mégis mi a jó fenét keres ő ott. Elmondta, hogy meg akart lepni, és hogy félútig velem fog utazni és később átszáll a saját vonatára. A ledöbbenéstől és a zavartságtól köpni nyelni nem tudtam, de hát nem nagyon volt mit tenni, igyekeztem jópofát vágni a dologhoz.

Utazás közben beszélgettünk és persze igyekezett bevetni minden hódítási praktikáját, ami egészen odáig vezetett, hogy ő bizony eljön velem Pécsig és majd onnan hazamegy. Szerintem az arckifejezésem milyensége mindenki számára felsejlik, ha azt mondom, hogy Pécsre érkezve természetesen kiderült, hogy aznap már nem megy olyan vonat amivel hazajutna. A fogaskerekek hirtelen mocorogni kezdtek a fejemben, mit csináljak én ezzel a jó emberrel, a sorsára mégsem hagyhatom egy idegen városban, így arra a megállapításra jutottam, hogy kénytelen leszek hazavinni magammal, és reménykedtem, hogy sikerül alvás nélkül átvészelnem az éjszakát.

Természetesen az idegen érkezése nem csak nekem okozott kellemetlenséget, de az akkori lakótársnőm sem fogadta kirobbanó örömmel, még annak ellenére sem, hogy ő a barátjánál töltötte azt az éjszakát... Szóval kellemes éjszaka várt rám, egy részét a városban való lézengéssel a másikat pedig az albérlet konyhájában való ücsörgéssel és borozgatással töltöttük... A közeledés sem váratott sokat magára, nem kellett neki sok, hogy egy váratlan pillanatban a konyhapulthoz nyomjon és megcsókoljon. Szerencsére a helyzetet sikerült megfelelően kezelnem és lassan de biztosan eljött a hajnal, amikor is elbúcsúztunk és hála a jó Istennek végre megszabadultam tőle.  

Így esett, hogy mindenféle alvás és felkészülés nélkül várakoztam a tanszék homályos folyosóján, az éjszakai borozás csüggedt mámorában, és reménykedtem, hogy mielőbb túl leszek a vizsgán és végre kialhatom azt az elbaltázott éjszakát. Az elmerülő gondolataim zsongását és a vélt vagy valós csendet egy szőke hang törte meg, avagy a "Tudtátok, hogy Wim Wenders rendezte az Angyalok városát?" hangzatú felkiáltás. Ezzel már igen csak nehezen sikerült megbirkóznom és egyszerre kerített hatalmában a zokogás és az abbahagyhatatlan nevetés váltakozó hangulata, így a könnyeimmel és a nevetéssel egyszerre küszködve csak annyit tudtam mondani, hogy Wenders a Berlin felett az eget rendezte, a Hollywoodi kasszasiker pedig csupán ennek az adaptációja. Mindeközben pedig reménykedtem, hogy még mindig mellettem van az én saját őrangyalom.