Talán soha nem fogom megérteni a férfiakat, egyszerűen mentális képtelenség számomra, hogy rájöjjek mit miért tesznek, de az is lehet, hogy csupán nem a megfelelő férfiakat fogtam ki eddig.

Nagy nehezen megkaptam a várva várt választ, szeretlek de most nem tudom azt nyújtani ami neked kell, inkább légy boldog mással még ha bele is szakad a szívem. A nem tudom azt nyújtani ami kell persze korántsem arról szól, hogy ő mit tud adni, de hiába vagyok szerinte csodálatos és szeretetreméltó nő, aki olyan aranyos és szeretni való és még tetszik is neki, hogy még egy ilyet talán soha nem talál és lehet már holnap megbánja. Alapvető probléma még mindig az én tulajdonságaim között van, mégpedig a dohányzás és, hogy nincs tökéletes alakom. Ezek tények, akármennyire is törekszem a pozitív irányú változásra ez így van, lehet, hogy változni fog de az is lehet, hogy sohasem. A kérdésem mégis csak az, hogy ez eddig is így volt, az eltelt hónapok alatt folyamatosan és ő mégsem engedett el, mert most sem akarja, hogy ne legyek része az életének.

De persze azt sem, hogy a része legyek, mert nem látja rajtam a változást. Őszintén szólva számítottam a nemre, de ez milyen indok, milyen indok az ami már az elején is jelen volt talán még jóval inkább, és ha tudta, hogy nem tudja ezt elfogadni miért játszotta hónapokig ezt a játékot. S hogyan is várhatnánk el bárkitől, hogy önmaga mellet értünk is törekedjen a jobbra, amikor nem adunk cserébe semmit. Magunkhoz húzzuk aztán ellökjük, semmibe vesszük. Érezheti így magát bárki is szeretve? A néhány boldog pillanat szinte semmisnek tűnik ha folyamatosan úgy érzed, hogy nem felelsz meg a másik hosszútávú elvárásainak. S folyamatosan keresi a jobbat, persze jobbat azt nem talál sőt...

Szóval alapvetően nem értem, hogy miért kezd valaki ismerkedésbe olyannal, akinek tudja, hogy nem fogja tudni elfogadni bizonyos szokásait, tulajdonságait. Azt meg pláne nem értem, hogy miért játszotta ilyen sokáig ezt a játékot ha soha nem hitt bennem, vagy abban, hogy képes vagyok jó irányba változni, pláne olyasmiben amiről magam is tudom, hogy egy tarthatatlan állapot. Hogyan is tudna az ember a terveire a változásokra gondolni, amikor valaki folyamatosan játszik vele, tudja mindezt és mégis egyre jobban belemerül a dologba.

Soha nem kutattam a hibáit, bár ő sem hibátlan, csak igyekeztem meglátni a jó tulajdonságait, azokat amikért megszerettem. Mindemellett úgy gondolom, hogy ha a fenti dolog igaz akkor egy kissé felszínes és igencsak gyáva férfi, aki a saját érzéseivel sem tud zöld ágra vergődni, akinek az elvárásai a magasban tornyosulnak és itt most nem az én általa említett két hibámról beszélek, hanem az egyéb elvárásokról.

Ennek ellenére nem gondolom, hogy hiba volt megpróbálni, teret engedni az érzéseimnek és színt vallani, továbbra sem gondolom őt rossz embernek és a szeretetem sem szűnt meg létezni iránta mint ember iránt. Egy dolog azonban biztos, mint férfi nem érdemli meg, hogy szeressem mert vagy ez a legnevetségesebb nemnek sem mondható "nem"ennyi idő és huzavona után vagy egy igencsak ócska duma.

Mindenesetre elgondolkodtató, az amit régen egy ismerősöm mondott a nőkről igaz ez a férfiakra is, hogy aki még 40 körül is egyedül van azzal van valami probléma, persze ezt nem a szó szerinti értelemben véve, csupán arra gondolok, hogy minél tovább van az ember egyedül, minél tovább keresgél annál kevésbé képes egy kapcsolattal járó kompromisszumra, elfogadásra, és az elvárásaik is egyre nagyobbak lesznek, az alkalmazkodó képességük pedig egyre kisebb. Az érdekes az egészben, hogy ő maga is hangoztatta, hogy valami nem stimmel a 35-40 közötti nőkkel, nem elég nyitottak, nem elég kompromisszum készek, én meg úgy gondolom, hogy ez az az eset amikor a fagyi visszanyal. S ő is olyan valaki aki beivódott az online társkeresés világába, azok közé akik egyre csak a tökéleteset keresik, holott tökéletes nem létezik, s csak azt a tényt felejtik el, hogy ők maguk sem tökéletesek. Az egész egy adok kapok játék.