Ami azt illeti, az elmúlt hetekben kicsit háttérbe szorítottam az online ismerkedést, legalábbis az új ismeretségek kialakítását, na de ugye az ember lánya akarva, akaratlanul is belefut dolgokba, ha csak nem törli magát ezekről a fórumokról.

Szóval unalmas perceimben úgy alakul, hogy néha bele-bele botlok egy-egy férfi- vagy nőtársam bemutatkozásába, s kisebb vitákba az elvárásokról, elképzelésekről, s azokról a bűvös pillanatokról, amikor is kedveskéim fel kéne ébredni, mert a kezetek igencsak elmerült már abban a biliben.  

Azt nem is ecsetelném most részletesen, hogy az ilyen közösségekben mennyi az általam már sokat emlegetett félanalfabéta, egykori Mónika-show hős és társai - papucsos boxer alsós, fullosan ...

Habár már több mint három és fél éve koptatom ezeket e virtuális fehér lapokat, s többnyire kendőzetlenül leírom az érzéseimet, a velem történteket vagy a kiakasztó furcsaságokat, mindvégig igyekeztem ezt úgy tenni, hogy ne bántsak meg másokat. Igen előfordult, hogy számomra meghökkentő történetek elkerülték ezeket a lapokat, egyszerűen azért, mert tudtam, hogy így könnyen visszajutna az illetőhöz, s hát soha nem éreztem úgy, hogy az online kalandozásaim során nekem bárkit is meg kéne bántanom.

Az ismerkedéseim során, s talán ezen az oldalon is, sokszor szóba került, hogy hogyan illik, nem illik viselkedni egy találkozón, ami közel sem az elvárásainknak megfelelően alakul. A vélemények megoszlanak, sokan azt mondják, hogy ...

Kezdem egy kicsit úgy érezni, hogy minden egyéb defekt mellett, a manapság társat keresők, egyedülállók sokasága, egy alapvetően melankolikus, önsajnáló, a saját szemében a gerendát sem észrevevő, de másokra vagy a másik nemre ujjal mutogató generáció, s minden tiszteletem a kivételé.

Egyszerűen borzasztó látni, ahogyan a csalódások vagy egyszerűen a rossz természet hatására, mennyire megkeseredettek lesznek az emberek. Dühöngve nyalogatják a sebeiket, s persze mindenkiben van hiba csak éppen bennük nincs, nem ők igazán nem tehetnek róla, ők nem tudhatják, hogyan, miért, de az biztos, hogy a másik nem, a másik személy a hibás. 

Sokszor magam sem tudom, hogy sírnom kéne vagy nevetnem, amikor ilyesmit tapasztalok, a síró, ...

Na igen tőlem már-már megszokottá vált, hogy mindenfélét kipróbálok ami online, ami ismerkedés s hát mit van mit tenni, hiába lenne valamiből elég ha az élet nem úgy akarja, hát megyek tovább.

Emlékszem, amikor ez az egész online ismerkedés még csak bontogatta a szárnyait, legalábbis ehhez a mai online valósághoz az ezredforduló környéki történések igencsak szárnybontogatásnak tűntek, s egyben szűrőként is funkcionáltak. Akkoriban ha az ember azt találta mondani, hogy a neten ismerkedik, még igencsak csodabogárként tekintettek rá, mindemellett, ezekből a fórumokból még korántsem volt ennyiféle és fajta, s ami talán a legfontosabb, hogy messze nem volt ennyi ember számára elérhető.

S most senki ne értsen félre, tök jó ...

Ha nem jött be hát nem jött be, tovább kell lépni, szóval már nem agyalok túl sokat azon, hogy nyitott vagyok-e az új ismerkedésekre, nem erőltetem, de nem is búsulok hónapokat egy-egy félresikerült történet után. Na igen, ez az amire már sem időm sem energiám nincsen, egyszerűen egy alapigazság van, mindig jön majd valami újabb idióta, aki aztán síró bohócot csinál az emberből.

A napokban pont az jutott az eszembe, hogy akárhogy is van, sokszor nem kapcsolunk időben. Valahol már írtam is talán, hogy sokszor túlkombináljuk a dolgokat, s idejekorán rá feszülünk az egészre, s elkezdünk azon agyalni, hogy valami nem stimmel, túlparázunk bizonyos jeleket, s talán pont ez a probléma - helyesbítve és visszagondolva általában ilyenkor ...

Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy egy félrement kapcsolat, vagy ismerkedés után mennyire nehezen tudunk tovább lépni, milyen hibákat követünk el újra és újra, hogyan ostorozzuk önmagunkat és feledkezünk bele az önsajnálatba, már pedig ez biztosan nem segít.

Na igen, sok dolog van, amiben nem szolgálhatnék megfelelő tapasztalati tanácsokkal, de ha egy dolgot ki kéne emelnem amiben az évek során kellő rutinra tettem szert, az a felejtés és a továbblépés. S természetesen sok ilyen tapasztalatról tanúbizonyságot is adtam eme online oldalakon. 

Most kicsit úgy érzem, hogy ez is olyasmi, amit tanul az ember, s habár korántsem jó profinak lenni benne, így még is egyre inkább egyszerűsödik a dolog. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ...

Estenként felmerül bennem a kérdés, hogy csak én vagyok ennyire szerencsétlen a pártalálásban, vagy tényleg egy ennyire eltorzult világban élünk, ahol, sem erkölcs, sem normák, sem akármilyen vallási vagy szocializációs háttér nincs hatással az emberek viselkedésére. Az ismerkedés a hipokratizmus Mekkájává vált. Egészen egyszerűen nincsenek határok, s bármiféle norma, morál csak elméletben létezik, na de ott nagyon.

Az önmarketing a csúcsra jutott, rengetegen vannak, akik szemrebbenés nélkül képesek idegen tollakkal ékeskedni a kívánt cél érdekében. De mi is a kívánt cél, hiszen mondani szokás, hogy hazug embert, hamarabb..., de ez úgy tűnik senkit nem érdekel. Korrektség, egyenesség, kihaló félben lévő értékek, a ...

Akármennyire is próbáljuk másként, máshogyan szemlélni a valóságot, vannak dolgok, amiket az élet örökre megváltoztat bennünk, a rossz tapasztalatok pesszimizmusra szocializálnak bennünket, s akkor is szellemeket látunk, amikor nem kéne... ? De az is könnyen megeshet, hogy ezek a tapasztalatok, csak segítenek minket abban, hogy úgy szemléljük a valóságot, ahogyan az van. 

Az elmúlt években valahogy felgyűltek bennem a rossz tapasztalatok, egyszerűen már egyre kevésbé tudok az a naiv lány lenni, aki egykor voltam. Kételkedve szemlélem még azokat a dolgokat is, amiknek örömet kellene szerezniük. Egyszerűen elkezdtem elveszteni a hitemet a szerelemben, az emberekben, s kicsit abban is, hogy valami végre úgy alakuljon, ahogyan szeretném. 

...

Vannak emberek, akik a múltban élnek, az újra és újra felbukkanó emlékképek, helyek, tárgyak, amik valahova, vagy éppen valakihez vezetnek, egy pillanathoz a múltunkban, aztán egyszer csak elhalványodnak. Elhalványodnak s idővel arra eszmélünk, hogy már nem jelentenek semmit.

Nem tudhatjuk előre mik lesznek azok a pillanatok, melyekre visszagondolva megdobban vagy éppen összeszorul a szívünk. Nem tudhatjuk melyek lesznek azok a korábban jelentéktelen helyek, amik majd emlékekkel töltenek el. Magányos helyek ezek, mert minden egyes alkalommal, olyasmire emlékeztetnek, ami már nem létezik.

Nem élhetünk a múltban, s nem szorongathatjuk egy csak majdnem létező boldogság reményét, s az elmúlt boldogság örömét sem sirathatjuk. Sok dolog ...

Kezdem úgy érezni, hogy az ember olykor fizikai tüneteket produkál, ha a lelke nincs rendben. Na igen egy kicsit megint kidőltem, bár könnyen lehet, hogy a kora reggeli bőrigázás a dolog oka, s semmi köze az egésznek a lelkemhez.

Mit van mit tennie, legalább van időm egy kicsit gondolkodni, s írogatni egy kicsit, legalábbis amíg nyitva tudom tartani a szemem. 

A napokban mindettől függetlenül sokat gondolkodtam a miérteken, már-már odáig jutottam, hogy valami hatalmas probléma van velem, amit talán észre sem veszek, vagy ez az egész sikertelenség a személyiségemnek tudható be. Már már olyan dolgok fordultak meg a fejemben, hogy az összes férfit, akivel valaha találkoztam meg kéne kérdeznem szerinte mi lehet a baj, aztán hamar rájöttem, ...